Födő Gábor kis kompozíciói a mai emberrel kapcsolatban ugyanerről az elesettségről és semmibe vetettségről tanúskodnak. Üres tányérokon megy, néz tétován jobbra balra a kerámiába szilárdult metszet. Az ember, mint metszet, amely megkövült, a társadalmi szürkeség ballonkabátjaiba burkolódzva. A falakon pedig Födő különös nyomatai hagynak nyomot derengő árnyékukkal. Gyermekruhák a semmiből felderengő éteri tisztaságú emlékek platonikus képei. Egy hajdanvolt gyermekkor megidézésének egyetlen lehetősége ez. Ez maradt végül, a tiszta éteri fehér gyolcs. A gyermekkornak vége már jó néhányezer éve és ma mindez csak a fehér falak elszíneződése.
